LiLi & Judy menni Anglia

Még 6 és fél óra az indulásig!

VÁÁÁÁÁÁÁÁ!

Nincs: kecó, meló, bepakolva, kutyapuki szag.

Van: pezsi, tripla csokis pilóta kex (az x Judy kívánsága volt), Sweeney, könnyek, fejfájás, holnapi macskajaj, sátáni röhögés a saját idiótaságunkon, műsoros zsepik mindenfelé, KUPI!, billentyűzet az ágyon, bugyicsiptető a szoba mértani közepén a cuki fűzöld bőrönd tetején.

Nekem má' tök mindegy, kérem vissza a kutyám MOST!!!!

   Hát, nem hittem volna, de úgy bőgök, mint egy kiskölök. Annyit bőgtem, hogy a szemeim begyógyultak, plusz már egy hete a szám is KO-n van, mert kifújta a szél, vagy mi, szóval az meg akkorára dagadt, mintha feltöltettem volna.

   De nem ez a lényeg. Lizuska elment az albiba, és most erről ennyit. Eddig erős voltam, meg hát a Lili kutyája, nekem nem kéne itt áriáznom hiányában. Viszont több mint egy hónapig eltem vele egy fedél alatt, és annyira megszoktam már minden kis szokását, hogy hogyan ébreszt reggelente, hogyan kunyerálja a kaját, hogyan játszik, milyen édesen alszik, milyen finom kutyaillata van... tényleg NAGYON-NAGYON HIÁNYZIK. Miután a vacsoránk sírásba fulladt, aztán redbullos pezsgőbe folytottuk bánatunk, végignéztük az ötvenezer képet és húsz videót, amit tegnap meg ma róla készítettünk, most enyhén becsípve, pityeregve, nem gondolva a holnapra Sweeney Toddot hallgatunk. És tovább nosztalgiázunk.

   Vajon mit csinálhat most a pöki? Alszik? A ruhákkal, takarókkal, amiket vittünk neki? Kapott finomat vacsira? Kapott almát, ugye? Jaj, de nehéz... Bízom benne, hogy hamar megszokja, és nem hiszi majd azt, hogy végleg elhagytuk.

   Most eléggé el vagyunk szontyolodva, ami nem túl jó, tekintve, hogy nem egészen 16 óra múlva indulunk életünk nagy kalandjára, de az egész Anglia-mizériának ez a legnehezebb része. Míg a család érti, mi történik, a kis pökszinek nem tudjuk megmagyarázni...

Álljon itt az egyik legfrissebb fotó kicsiny állatkánkról: 

  Ahhoz képest, hogy nem akartam írni róla, másról sem sikerült. Tök gáz a szoba, a cuccunk fele be sincs pakolva, az irataim szanaszét hevernek, de le van izézve. Majd holnap kapkodunk, legalább nem lesz időnk gyászolni.

   Most iszom tovább. Üdv minden honfitársamnak, gondolok rátok is.

   Judy

Hát megtörtént, elvittük a kutyusunkat a panzióba. Volt és van és lesz nagy sírásrívás. Nem is nagyon tudok írni róla. Lényeg a lényeg, pakolás és eszeveszett készülődés helyett az alkoholhoz fordulunk. Pezsgőbe fojtjuk a bánatunk. Holnap fél 2-kor indulunk a reptérre és még nem vagyunk bepakolva. Én aggódom, Judy nem. De általában ez a felállás... :)

Ha minden jól megy, a következő bejegyzést már Angliából írjuk. Mindjárt ráveszem Judyt, hogy ő is írjon még valamit, ami viccesebb és frappánsabb lesz, mint ez a bejegyzés.

Brighton-ig pá-pá! :)

Míg a háttérben Judy csendesen kipakolta egyszer teljes ruhatárát a szekrényből, majd bepakolta az egészet a "cuki fűzöld" bőröndbe, majd kipakolta, kimosott két adag ruhát, családi életet élt (bemutatva Brightont a viharvert, de örök és elnyűhetetlen középiskolai atlaszon), teregetett, kozmetikumokat gyűjtött maga köré, megállapította, hogy az eredetileg eltervezett teljes ruhatár bepakolása helyett bőven elegendő lesz neki a ruhatár háromnegyede (majd megállapította, hogy a fele is elég lesz...), kakaót csinált nekem, megszabadult pár lyukas zoknitól, felfedezte kifogyhatatlannak tűnő vas tartalékait (itt most a tablettára gondolok, nem vasrudakat rejtegetett az ágy alatt), mely jó szolgálatot tesz majd, ha elfogy a hattyú a tóról, addig én egyre csökkenő lelkesedéssel próbáltam összehozni nekünk egy-egy elfogadható angol nyelvű önéletrajzot. Igen, jól kivehető a fenti felsorolásból, hogy az egész délutánom ráment...

Ilyen figyelemfelkeltő cím után köteles vagyok valami vicceset és érdekeset írni, holott (halott) a téma elsősorban a jó szerencse.
Hogy távolabbról kezdhessem a történetet, talán először magát a hipotézist kéne meghatároznom: Miért vagyunk mostanában ily szerencsések, miért találkozunk, beszélünk a megfelelő emberekkel mostanában? Hogy hogy minden összejön mostanában? Legalábbis Angliával kapcsolatban.

Kipróbáltam, beleférek!
Nincs szüksége valakinek egy darab április 2-ára szóló repülőjegyre Gatwickbe?

   Az történt, hogy elmentünk a közeli hipermarketbe, hogy megvegyük nekem a bőröndöt az utazáshoz. 60 és 70 centi magasságúakat nézegettem, mert azokat jól megtömhetem, és viszonylag megfizethetőek. Ki is néztem magamnak egy cuki fűzöld! darabot, amelyből természetesen csak az az egy volt, és elkezdtem keresni az árát. Naná, hogy nem volt neki. Képzeljétek el, vonalkódja sem volt. Nem tudom, ki tépte le róla, de az nekem szánta!

   A víziszörny az egy kutya. Egy Liza nevű angol bullterrier. Igazából Lili kutyusa, de olyan mintha az enyém is lenne, szal mostantól a "kutyánk" néven fut majd.

Na igen, a mai nap elsősorban a szálláskeresésről szólt. Tudni kell, hogy nagyon sok helyről megkaptuk, hogy:

1. későn kezdtünk el szállást kajtatni
2. nem lesz elég pénzünk semmilyen lakbérre, hostelre, kaucióra és előlegre
3. itthonról kéne fedelet találni brightoni fejünk felé, de itthonról szinte lehetetlen egyezkedni a főbérlőkkel

Szóval napról napra növekvő félelemmel szívünkben, újra és újra felléptünk a gumtree nevű oldalra, ahol kiadó szobákat, lakásokat böngészhet az érdeklődő. Ami jónak tűnt, azon vagy irreális kaució volt, vagy irreális helyen volt, vagy azonnal kellett volna beköltözni vagy bútorok nélkül adták (egy ágyat meg sajnos nem tudunk bepasszírozni a 20 kilós súlyhatárral megvert poggyászunkba).
Végső elkeserédünkben, a globális együttérzésre, a nemzeti összetartásra és a szánalom valamint az empátia szerencsés mixére számítva körülbelül 60 brightoni magyarnak írtunk levelet az iwiw-en. És milyen jól tettük! Másfél órán belül több tanácsot és több olcsó szállás-ajánlatot kaptunk, mint amennyit előtte magunktól találtunk. Úgyhogy most sunshine, happiness, freedom, love, flowers és minden más hippi finomság. :)

Ezen fórumon (ami blog) is szeretném megköszönni minden kedves brightoni magyarnak a segítséget, a leendő Blair Witch-es filmünkben (amit persze mi már majd jól nem élünk meg, csak rólunk készül, és csak a családtagjaink meg ismerőseink fognak meggazdagodni belüle, szóval mostantól még érdemesebb lesz barátkozni velünk!:)) majd biztosan nagy szerepet kapnak. Ők lesznek az utolsó végzetes fordulópont, amiért végül mégis csak ki tudunk menni, ezzel megpecsételve a saját és néhány hattyú sorsát. Szóval egy nagy KÖSZI nekik! :)