LiLi & Judy menni Anglia

   Ahogy közeledik utazásunk dátuma gondolom, hogy egyébként is jobban ki vagyunk élezve az ilyesfajta egybevágósdira, de ezt egyszerűen nem lehetett nem észrevenni, meghallani, kifülelni, kinevetni stb. :)

   Mielőtt bármit is írnék (persze már írtam, ami azt is jelenti, hogy már olvastátok is), én is kijelentem itten, hogy soha egy sort nem blogoltam ezelőtt, így nekem sincs sok fogalmam az esetleges szabályokról, illemtanról, blogopédiáról stb. stb.

   Hát, én lennék a másik leányzó, aki belevág a nagy utazásba ("azt mondtad, hogy ez az élet..." és egyéb finomságok). A végtelenbe és tovább (hogy tovább dobálózzak a filmes idézetekkel.)! Eddig több olyan teendőnk van, amit nem intéztünk el és kevesebb az olyan, amit már igen. Ez a blog arra is remek alkalom lesz, hogy nyomon követhesse bárki, mindenki, akárki, hogy hogyan küzdünk meg a mindennapos problémákkal... Na most elpuffantottam egy közhelyet.

   Lényeg a lényeg, ha esetleg úgy elvesznénk Angliában (Isten óvja a királynőt!), hogy meg se találnának minket többé, akkor itt lenne ez a blog, amiből majd jól filmet forgathatnak a Blair Witch Project stílusában. Már látom is magam előtt az utolsó bejegyzéseket: "És elnézést kérek Judy mamájától. Ne haragudj rám János, amiért elsőben meghúztam a füled! Most nem tudom hol vagyunk, három napja nem ettünk, csak hattyút, az is kacsa volt igazából. Itt mindent beborít a köd és a fish&chips. Büdös van. Nagyon félek... Ne haragudjatok ráááááám............"

   Egyelőre csak ismerkedési szinten állok a blogolással, de abszolút kijelenthetem, hogy nem értem az egészet. Kódok meg hivatkozások, meg feltöltött kutyáskép, amit nem találok, jobb ha a munka ezt a részét LiLire hagyom. Szóval a dizájn nagyon gáz, de rajta vagyok.

   Április másodikán délután háromnegyed 5-kor indul a repcsi Ferihegyről, és negyed nyolcra ér Londonba, a Gatwick-i repülőtérre. Nagyon izgi, a jegyünk már meg van, a szállásunk még nincs, szétparálom az agyamat. Most fejeztem be egy emílt angolul Angliába a szállás ügyében. Tisztára lefáradtam, utoljára kb három éve kellett ennyire intenzíven angolul gondolkodnom.

   A hely, ahová megyünk egy Brighton nevű város, Londontól délre, a tenger partján. Anglia kedvelt üdülővárosa, ott található a Brighton Pier nevű vidámpark. A másik fő attrakció egy The Royal Pavilon nevű kupolás épület, keleties beütéssel, egyelőre gőzöm sincs, milyen furkciója van. Ami engem a városba vonzott, az a klíma: melegebb mint a városok többsége és hát a tengerpartot itt ténylegesen strandolásra (is) használják. Jó, gondolom, nem áprilisban. Én már most belezúgtam a képek alapján. Most kezdődik a szezon, úgyhogy bizakodóak vagyunk munkaügyben is. Nagyon sok az étterem, kávézó, szálloda, hostel, anyámkínja, bármit elvállalunk a gyógyszerteszteléstől a pucér modellkedésig. Egy könyvben olvastam, hogy ha eladom a kislábujjamat kutatási célokra 10.000fontot fizetnek. Vajon a vesémért mennyit adnának? :)

   Soha nem olvastam el egyetlen blogot sem, csak a Luki Daniét, de az övé legalább vicces volt. Ezt csak azért írom, hogy ha esetleg a blogírásnak szabályai vannak, akkor azokról nekem fogalmaim nincsenek, és hogy milyen lesz az enyém stílusa vagy miről fogok egyáltalán hablatyolni, hát még az is ködös, mint az úticélunk, Anglia.  

   Gyorsan leszögezném azonban az egyetlen dolgot, ami a blogírással kapcsolatban szilárd tény: ezt a blogot elsősorban magamnak írom, szerzőtársammal, LiLivel, aki erről még egy büdös szót nem tud, de majd csak megemészti. Mi ketten most fogjuk magunkat és elhúzunk Angliába, ahol tudniillik kolbászból fonják a sövényt. Szeretném, ha a mi kis kalandunk megmaradna ilyenformán, hogy őrületbe kergethessük majd vele az unokáinkat. És mivel sok embert hagyunk magunk mögött, akit nem hagy teljesen hidegen a sorsunk, úgy gondoltam, a blog-írás a legköltséghatékonyabb módja annak, hogy az érdeklődőket folyamatosan informáljuk. Rengeteg a dolgunk az előkészületekkel, így előre is bocsánatot kérek mindenkiről, akitől személyesen nem sikerül elbúcsúzni.