No igen, aki látta a Sweeney Todd-ot és tetszett is neki, annak biztosan eszébe jut Helena Bonham Carter dala, ami talán a film egyik csúcspontja volt. Az volt egyetlen jelenet a filmben, ami minden nagyon színes volt, eltúlzottan színes. Na ezt éreztük mi is tegnap... 
Mivel mi is "báj dö szí"-nél élünk, már nagyon vártunk egy közös szabadnapot, amikor jó idő van és nem esik a hó/eső/jég, hogy végre lemehessünk napozni és megmártózhassunk a tengerben.
Ez végre megtörtént tegnap!!!! Mármint a közös szabadnap... amikor kinyitottuk a szemünket még elég szontyi idő volt és ez nagy elcsüggedésre adott okot, de amikor kiültünk a kertbe tesztelni, hogy ez tényleg nem tengerpartos idő-é-e, akkor mint valami égi csoda, kisütött a nap. Össze is kaptuk magunkat, Judy csinált szendvicseket, elővettük a jégben úszó jeges teánkat, felpakoltuk a törülközőinket és uccú, irány a part. Kiültünk a napra, fürdőrucira vetkeztünk és sütkéreztünk. A brightoni tengerpartozás felülmúlhatatlan. A tenger gyönyörűséges, csendes szellő fújkál, hogy azért ne legyen fullasztó hőség. Még az is elviselhető, hogy kavicsos a part, nem bántuk az ingyen masszírozó ágyat. Aztán egy-másfél órányi napozás után úgy döntöttünk, itt az ideje szerencsét próbálni a vízzel is. Tudtuk, hogy hideg lesz... de hogy ennyire... Nagy visítozások közepette araszolgattunk centiről centire, érezve, hogy a lábunk már zsibbad. Időről időre egy-egy nagyobb hullám felcsapott a hasunkra is, na az fájt. Úgyhogy néhány percenként kimentünk rápihenni a fagyosságra. Aztán elmerültünk. Lebegtünk és titanicosat játszottunk. Mindig éppen az volt a haldokló Leo diCaprio, aki jobban fázott. Azaz általában Judy... :) Hagytuk kimosni magunkat a partra a hullámok által. Megállapítottuk, hogy nem lehet jó vízihullának lenni a brightoni tengerben, mert a kövek, kavicsok hamar eloszlatnak mindent, ami az útjukba kerül. Még a fürdőrucinkat, illetve a bőrünket is. Judynak ez volt élete első mártózása tengerben, nekem pedig az első, angol tengerben (igen, az ausztrál tengerre sajnos nem emlékszem, a horvát nem volt olyan izgis, az olasz pedig nem volt ilyen szép). Szóval fantasztikus napunk volt. Meg is beszéltük, hogy amint lehet megismételjük. De sajnos ma mindkettőnknek dolgozni kell.
Vagy mégsem.... Ma olyan ötlettel ébredtem, amint megláttam a napsugarakat az ágyból, hogy nekünk ma bizony beteget kell jelentenünk. Súlyos rájátszással telefonáltunk mindketten munkahelyünkre, hogy lázasak vagyunk és hányingerünk van és napszúrást kaptunk és el fogunk ájulni és nem tudunk felkelni stb. stb. De holnapra meggyógyulunk ám, a napszúrás hamar elmúlik... :)

Szóval rosszak vagyunk, nagyon rosszak... de ma megyünk megint a tengerhez és nem fogjuk úgy érezni, hogy rosszak lennénk. Otthon sem játszottuk ezt meg túl gyakran, itt se fogjuk, de néha az ember megérdemli. Úgyhogy most a kertből írok, úgy, hogy egy óra múlva dolgoznom kéne... de ha egyszer napszúrásom van, akkor muszáj kimennem a tengerhez napozni, nem de?! :)

Egyébként a hosszú móló, amin sétálnak, gyanúsan egybevág a Brighton Pier-rel...... :)