Well. Lili beteg. Kezdek gyanakodni a falak falszínű penésztelepére. Ketten együtt három és fél hónap alatt eddig négyszer voltunk betegek. Vagy talán a híres angol időjárás a ludas. Nyár közepe van, és a legjobb esetben is tavaszeleji állapotokat tapasztalunk. Szél szél eső. Szél szél eső.

Lilinek ráadásul tegnap tüdőgyulladásos tünetei voltak, ami senkinek nem hiányzik a mostani anyagi válság közepette, de mára szerencsére jobbnak látszik a helyzet, ami valljuk be csakis nekem köszönhető, és ápolónői hajlamaimnak: telepumpáltam gyógyszerrel, paradicsom, hagyma és mandarin képében érkező vitaminbombával és egy valag teával.

Miközben Lili a matracon agonizál, én eszement álláskajtatásba kezdtem. Épp itt volt az ideje, már három hete játszom a depressziós picsát. Szóval most nem a jól bevált "sétálok a városban és fűnek-fának osztogatom az önéletrajzomat", hanem a "szörföljünk a neten, hátha" módszerrel nyomulok. Kisebb sikerrel, ugyanis egy pincérnő-eladónő-takarítónő" melót már rég összeszedhettem volna.
Tegnapelőtt akadtam rá egy játéktesztelő munkára, ami véleményem szerint abból áll, hogy egész nap ülsz a főnöki bőrfotelben, és számítógépes játékokat játszol este 5-ig. Írtam rá e-mailt, visszahívtak. Csakhogy a telefonom aksija nem bírja a kiképzést, mióta kint vagyunk, ami abban áll, hogy teljes töltöttséggel is előfordul, hogy csörög, felveszem, két másodperc múlva pedig kikapcsol. Ez történt tegnap is, a nőci hangüzenetet hagyott. Zseniális, hogy az angoloknál ez mennyire megszokott dolog, én nem hiszem hogy rá tudnék beszélni egy rögzítőre. Akkor is totál idiótának éreztem magam, amikor először használtam a Skype-ot. Mármint hogy ülök a sötét szobában és a laptopomhoz dumálok.
Ma sikerült a nővel (Lucy Vajmező) érdemben kommunikálni. Ja bocs, azt kifelejtettem, hogy mindketten jelentkeztünk az állásra, és mindkettőnket értesítettek. Szóval ma mindketten beszéltünk Lucy Vajmezővel külön-külön, mindketten elnyertük a tetszését külön-külön, és mindketten be vagyunk hívva holnapra interjúzni külön-külön, én 10-re, Lili 10:30-ra. Külön-külön értesítettek minket, engem egy fél órával korábban, ami elég parás volt, mert szegény LiLi azt hitte, ő már nem is kell nekik.

Na szóval, ha holnap átmegyünk a proofreadinges teszten, ami mint Lucy Vajmező felvázolta, egy egyórás feleletválasztós teszt lesz magyarul (hűha magyar helyesírás és fogalmazás teszt, annyira izgulok! :)) akkor van esélyünk egy olyan melóra, ahol irodában ücsörgünk majd hétfőtől péntekig kilenctől ötiges beosztásban. Nem rossz, nem rosssz...

Jaj, ki ne felejtsem: az interjúra a dresszkód biznisz viselet, vagy elegáns hétköznapi. Behalok.