LiLi & Judy menni Anglia

Nos, a beígért tájékoztatás a sors szerű munka elhagyásomról és találásomról egy kicsit eltolódott, de lényeg a lényeg, hogy megtörténik. Most.
Szóval történt, hogy a Charles Street-en már nagyon fogyott nálam a cérna: heti 52 óra, napfénytelenség, pince, magány, kiszámíthatatlanság és monotonitás egyszerre, stressz, stressz, stressz. Egyik este azzal jöttem haza, hogy kész, nem bírom tovább, fel kell mondanom a közeljövőben. Másnap dél körül csörgött a telefonom, és kellemes férfihang kérdezte tőlem, hogy aktuális-e még a munkakeresésem, mert hát 3-4 hete (ami volt szerintem több is) otthagytam náluk az önéletrajzom és most keresnek embert. Első gondolatom az volt, hogy, basztikuli, ha nem fogom megérteni, hogy melyik helyről beszélünk, akkor végig járhatom mind a 456 kávézót, éttermet, büfét ahova leadtam a CV-met roppant kínos kérdést feltéve: innen hívtak tegnap délben próbanapra? Aztán szerencsére sikerült kihallanom a zűrzavarból, hogy az EAT. kioszkról van szó, a Churchill Square közepén. Nosza, meg is beszéltünk egy próbanapot szombatra. Így szombaton próbanapoztam fél tíztől fél kettőig, aztán rohantam kettőre a Charles Street-re, ahol este fél tízig húztam az igát.
Mivel másnap meg is tudtam, hogy felvettek, aznap este elmondtam JP-nek, hogy felmondok. Nem tűnt meglepettnek és mérgesnek sem, úgyhogy gondolom tényleg számított rá. Azt mondta, hogy a konyházás csak olyannak való, aki tudja, hogy egész életében ezt akarja csinálni. És pont ezért akar ő is kiszabadulni onnan. Persze lehúztam még egy hetet nekik, hogy találhassanak valakit a helyemre. Így az EAT-nél június 9-én kezdődött a pályafutásom.
Az EAT egy óriási angliai cég, a munkahelyem pedig egy aprócska kioszk Brighton-ban. Nem franchise-ban működnek, bár több mint 100 egységük van Anglia szerte, továbbra is kis családi vállakozásként írják le magukat. A választék széles, rengeteg féle kávét, szendvicset, salátát, bagettet, joghurtot, sütit és rágcsát árulunk. Mindben csak egy a közös, hogy elvileg nagyon egészséges alapanyagból készülnek és minden fair trade, és minden organic, és tartósítószer, színezék és mindenféle E-mentes, még az üdítők is. A chips-ek például hand-cooked címmel bírnak. Szóval minden nagyon természetes...
A csapat persze itt is multi-kulti: Dominico a főnököm, ő olasz. A két kávézós fiú (barista) közül az egyik (JC) venezuelai, a másik, David pedig kolumbiai. Van két lengyel lány (Milena és Kamilla) és egy spanyol fiú (Vincente). Ezenkívül még két lány (Emily és Ludmilla) és egy fiú (Eduardo) nemzetiségét nem sikerült kitalálnom. De ami késik, nem múlik. De azért összeségében elmondhatjuk, hogy mediterrán kioszk vagyunk.
Én egyelőre részmunkaidős vagyok, ami azt jelenti, hogy napi 4 órában foglalkoztatnak. Na igen, a napom nagyobbik fele szabad, a bibi csak a fizetéssel lesz. Plusz az EAT-nél négy hetente szokás fizetni. Grrr... A munkám jelenleg bagett készítés, megvan reggel a napi kvóta (hétköznap 60, szombaton 80, vasárnap 70 bagett), az alapján haladva kell elkészítenem 8 féle bagettett. Ezek között vannak egészen egyszerűek (sonka-sajt bagett... nem nagy kihívás) és vannak... nos, az angol talán úgy fogalmazna, hogy pain in the arse bagettek is. Az ezutóbbi úgyis érdekesebb, szóval elmesélem: adva van bagett, megkenem majonézzel, aztán jön a brie sajt, aztán a sonka, aztán jön a bors, aztán az áfonya szósz és végül rukkola levelek. Aztán az egész bagettet (ami eddigre eléri a 20 centis átmérőt is...) beletuszkulom egy bagett zsacskócskába. Ezt egyszer megcsinálni okés, tizenkétszer már egy kicsit fárasztó. De nincs panaszom, mert stresszmentes vagyok és a csapatot is imádom, a főnök is nagyon rendes. Szóval minden okés. Azért remélem majd később 1., átvesznek teljes munkaidőre 2., kasszához jutok, mert azért azt lenne a legjobb csinálni.
Van jó kis egyenruhánk is: fekete cipő, fekete nadrág, fekete zokni (nem tudom, mennyire számít feketének a babakék alapon rózsaszín cica fejes zoknim, de úgyse látja senki), fehér EAT-es konyhai zakó, barna EAT-es kötényke, névtábla (egyelőre Trainee néven futok) és barna kalapka.

Az EAT egyébként nagyon jól bánik a dolgozóival, hiába dolgozom csak napi 4 órát nekik, így is jár nekem napi 5.50 fontnyi fogyasztás, amit bármire "költhetek". Minden nap ihatok két üveg ásványvizet és korlátlan mennyiségű kávét, forró vagy hideg italt, amit a baristák készítenek.
Minden héten számunkra ismeretlen ember jön, vásárol és pontoz. Pontozza a terméket, a környezetet (magyarul tisztaság, egyenruha stb.) és a kiszolgálást. Mi nem tudjuk mikor jön, ki jön, nem tudunk róla semmit. Ez a véletlenszerű ellenőrzés a cég részéről. És úgy hívják, hogy Mystery shopper. Na ezen nevettem...
Aztán vannak a negyedéves ellenőrzések, amikor jönnek Londonból a nagy muftik és minden lépésünket nagyítóval figyelik. Pontoznak mindent itt is, és folyamatosan jegyzetelnek a biztonsági, tisztasági, higéniai és persze a cég előírási szempontok alapján. Az egyik lengyel lány mondta, hogy az egyik ellenőrzés alkalmával lemérték az elkészített bagetteket (mivel minden pontosan meg van adva, hogy mennyinek kell lennie - például 10 grammnyi rukkola, 75 grammnyi sonka stb - és van egy végösszeg is, amennyinek összesen kell lennie a bagettnek) és megjegyezték neki, hogy az egyik bizony 2 grammal több, mint az előírt. Uh. És: Huh?! Szóval ennek a negyedévnek egy héten belül vége, úgyhogy mostmár bármelyik nap jöhetnek, én meg tuti, hogy 3 grammal nehezebb bagetteket készítek... úgyhogy van egy kis parafaktor is.

Közben jött egy olyan lehetőségem is, hogy a hostel tulajdonosa, Satish szeretné a felesleges cuccait felpakolni az eBay-re, eladogatni őket, de mivel ó, de nagyon olyan elfoglalt, ezért a felpakoláshoz külön embert szeretne alkalmazni, aki gyorsan gépel. Szóltam neki, felvett, így most női fehérneműket fogok felrakosgatni zsebpénzért cserébe az internetre. Én meg a harisnyák... érdekes lesz. :)