Oké, az ember hamar alkalmazkodik. Már az új szobából írok, mert hogy itt legalább a wi-fi jelerősség remek, nem úgy mint a kis vackunkban, ahol általában a "rossz", "nagyon rossz", "szégyenletes" és "borzadványos" jelzőket kaptuk a hálózati kapcsolatunkra. Szóval itten van egy emeletes ágy meg egy szimpla ágy. Jó nagy ablakok, egy picike, de alkalmas fürdőszoba és sokféle szekrénykék. Meg is beszéltük Judyval, hogy ha kapunk bele egy duplaágyat, akkor el is cseréljük a régivel. Cuccainkat Tesco-s szatyrok ezreibe hajigálta tegnap Judy, akinek 20 perc alatt kellett kipakolnia a G1-ből és átpakolnia a G5-be. Úgy szólt eredetileg a fáma, hogy holnap (szombat) estére kapunk két szobatársat két leányzó személyében, de az első két éjszakán nem kell senkivel megosztanunk a 20 négyzetméterünket. Oké, kényelmetlen lesz, de belementünk, mert csak egy éjszakáról van szó, aztán húzhatunk vissza a G1-be, a MI szobánkba.
És ímhol jön a csavar. Judy ma elment dolgozni, én itt, az új szobában ütöttem el az időt mindenféle idióta játékkal a startlapjatekok.hu-n. Egyszer csak kopogtatnak és hallom, hogy már nyomogatják is a számzárat. Kiüvöltök, hogy WAIT! lévén pizsiben csináltam a semmit. Kinyitom résnyire az ajtót, recepciós bige csodálkozva:
- Ó, még alszol?!
- Nem, csak picit beteg vagyok.
- Ó, beteg vagy, csak mert meg akarom mutatni a hölgynek a szobát.
- Ma estére?!
- Igen! (mosolyogva)
- Egy perc...
Felöltöztem és lementem dohányozni, míg a recepciós liba felhozta a nénit (mert igen, egy tipp-topp, öregek otthona reklámból kilépett, őszhajú, de nem-aranyos, nem-Maggie Smith féle néniről van szó). Visszamentem a recepcióhoz, gondoltam megvárom, amíg elintézik a papírmunkát és utána támadok. Ott álldogáltam, recepciós tyúk megkérdezte, hogy akarok-e valamit. Elmondtam neki, hogy rohadtul nem erről volt szó, és így mimimum félár kedvezményt kérünk, mert ez nagy kicseszés, nem backpackerek vagyunk, akik azért vannak itt, hogy ismerkedjenek, hanem azért, hogy munka után a saját privát szféránkat nem megosztva pihenhessünk. Nézett kétségbeesetten, elnapoltuk a problémát addig, amíg Satish idejön, de neki aztán leszedem a fejét. Feljöttem, litván néni éppen becuccolt, jó eséllyel az emeletes ágy felső részén fog aludni, azt még nem tudom, hogy én hogyan fogok az emeletes ágy alján aludni. Utoljára 12 éves korom körül kellett emeletes ágyon osztozkodnom... Ja nem, a Baggies-ben is, de ott Judy aludt fent, az nem ugyanaz. Néni első dolga (Anita Ozola, ahogy a bőröndjén olvastam) az volt, hogy nagyra nyissa az ablakot, mert "ő nem dohányzik és hiába nem dohányoztunk a szobában, ő akkor is érzi, és nem szereti, és különben is". Mászkált még a szobában, aztán elment.
Nem tudom, hogy Judynak ezt hogy fogom elmondani, szerintem a frissen mosott haja is égnek áll majd a hír hallatán. Pedig gondoltam, meglepem ma este egy finom vacsival itt a szobában szépen megterítve meg minden. Hiszen neki most 11 napból 10-et kell dolgoznia és azon az egy szabadnapján is tréningen volt 4 órán át. Brr...
No mindegy, remélem valamikor mostmár jó hírekkel is szolgálhatok, mert úgy érzem kezd átmenni a blogunk nyavalygóba. Azt meg nem szeretném!