Mindenki ismeri az olyan számokat, amik belemásznak a fülünkbe. Akár szeretjük őket, akár nem, akár akarjuk, akár nem, egyszercsak már ott vannak a fejünkben, nem tudjuk belőle kiverni és akár egész nap azt dúdolgatjuk.

Itt a hostelben nem csak a szokások, a nemzetiségek, az ízlések illetve a pofonok különböznek. Egészen széles skálát találhatjuk meg a zenei aberrációknak is. Judyval már kénytelenek voltunk elszenvedni breakdance estet (Judy szerint a breakdance azt mutatja be, hogy hogyan lehet stílusosan fetrengeni a földön, és ahogy elnéztem a lengyel társaság fűittas szemeit, egyet kellett értenem), reggea napot (ami általában reggea estté, éjjellé és hajnallá változott az idő előrehaladtával) és "régifilmslágerekinstrumentalizálva" perceket is (egy szál orgonán előadott My heart will go on illetve egy szál skót dudán elfújt Can you feel the love tonight, el tudjátok képzelni?!), de ezutóbbit szerencsére hamar leszavazták.
Aztán persze ott van az ausztrál srác a gitárral, aki ha éppen a családtagokkal szeretnénk beszélni az internet csodájának köszönhetően, akkor biztosan megjelenik, leül mellénk és hangosan játszani kezdi valamelyik elcsépelt Oasis számot.
Pakisztáni barátunkat, Imtiazt (tegnap megkértük, hogy betűzze le a nevét) is gyakran látni fülhallgatóval, csukott szemmel, mosolyogva, a zenére dülöngélve. Ilyenkor látszik rajta, hogy sehol máshol nem lenne szívesebben a világon.
És nem utolsósorban ott volt techno-papa, aki valószínűleg holland volt, de németnek hittük jó sokáig. Na ő egy külön lapra tartozik. Amint megjelent az ebédlőben, első útja mindig a hi-fihez vezetett, berakott valamilyen kilencvenes évek beli technoszámot, leült és hangosan dudorászva élvezte azt, ami minket a zene birodalmába tett első rémlátogatásainkra emlékeztetett (lásd Captain Jack vagy Mr. President vagy Erotica: Max Don't Have Sex With Your Ex, nem kamuzok, rá lehet keresni!). Aztán ha az egyik CD-t megunta, akkor a szám közepén kicserélte egy másikra, amin meg gyenge reggea másolatok voltak. Talán úgy fogalmazhatnék, hogy felpopularizált reggea, női nyivákolással és minden számban elhangzó PÚJ-PÚJ felkiáltásokkal. Aztán ha ezt is megunta, akkor vissza a technohoz. És ez így ment akár órákon keresztül is. Erre evett, erre főzött, erre vasalt, mert bizony techno-papa adott a megjelenésre.
De sajnos nem rég techno-papa kiköltözött...

Tudni kell rólunk, hogy nem vagyunk oda Amy Winehouse-ért. Persze vitathatatlan, hogy különleges hangja van, az már tényleg csak ízlés kérdése, hogy valakinek tetszik-e ez a hang, zenestílus. Nekünk nem is ez a főproblémánk vele... De szegény egy olyan röhejes figura lett a pálcika lábaival és karjaival, az óriás méhkas-hajával, az eltúlzott szempilláival és a drog/alkohol által elfecsérelt tehetségével. Aztán jött ez a szám... a Valerie. Persze nem is a saját száma és a feldolgozásban is segített neki egy Mark Ronson nevű fickó. Ettől függetlenül belezúgtunk ebbe a számba, napjában kétszer-háromszor biztosan meghallgattuk, jó kedvre derültünk tőle mindig.
Aztán a napon, amikor techno-papa kiköltözött, megjelent émivájnház-papa... Álló nap ül az ebédlőben és három CD-t cserélget: Amy Winehouse - Back To Black, Amy Winehouse - Back To Black Bonus Disc és Mark Ronson - Version. Na igen, először úgy voltunk vele, hogy jaj de jó, aztán úgy, hogy, oké, ez az Amy Winehouse nem egy nagyon változatos valaki, és most már elértük a vérző fül effektust. Szerencsétlenségünkre émivájnház-papa megkérdezte, hogy szeretjük-e, mi pedig elárultuk neki, hogy a Valerie mostanában a kedvenc számunk. Több se kellett neki, azóta, ha meglát minket, mindig rögtön benyomja a Valerie-t (két verzióban is megvan ám neki) és közli olaszul, hogy ezt nekünk küldi. Aranyos, meg minden, de napi 20-szor (és most NEM túlzok, sőt, lehet, hogy alulbecsülöm a számot) a Valerie sem okoz örömöt.

(nem hiszitek el, de ebben a pillanatban jött ide, megveregette a vállam és közölte, hogy For you, és már megy is a Valerie...!!!!!!!)

Mindenesetre még nem kapunk tőle gyomorgörcsöt és még nem utáltuk meg, de már nem is hallgatjuk magunktól... Hogyan utáltathatod meg magaddal a kedvenc számod, ez is lehetne a bejegyzésem címe. Persze biztosan mi is viccesek vagyunk, ha valaki elhalad a szobánk előtt egyik nap, nagy eséllyel System of a down-t hallhat kiszűrődni, másnap Hair-t, harmadnap Apáca Show-t, negyednap Sweeney Todd-ot, ötödnap Serj Tankian-t, hatodnap Queen-t, hetednap Scissor Sisters-t, esetleg valamit Tarantino-tól. Én épp Janis Joplin-t hallgattam nagy beleéléssel, amikor megszakítottak egy kis Valerie-zéshez. Szóval tudom én, hogy ízlések és pofonok különböznek, ez így szép. :)

Ja, és jöjjön most itt a Valerie, For YOU and you and you and you! :)