Annyiszor elmeséltük már együtt is és külön-külön is, hogy nagyon nincs kedvem újra erről jártatni a számat, de asszem, muszáj leszek...

Ott kezdődik a mese, hogy megnéztünk egy lakást, ami nemcsak hogy elnyerte tetszésünket, de baromira akartuk. Mindezt úgy, hogy egy fityingünk nem volt még ennivalóra sem. Két hete abból éltünk, hogy a recepciós Madárt (Madara) helyettesítettük. Mégis kiválasztottak minket, mert gondolom, jó benyomást tettünk. Elmeséltük a kutyánk történetét, beleegyeztek kész örömmel, hogy Lizakutya is jöhessen. Jez, a főbérlő azt is megengedte, hogy a kauciót csak később tegyük le. Ezt nem hagyhattuk elúszni, oly sok balszerencse közt, oly sok viszály után... fejest kellett hát ugranunk a mély vízbe, ami alatt érthetjük azt, hogy egyik bolond a kútba ugrott, a másik meg utána.

Azzal az őrült tervvel álltunk elő, hogy bár három hete nem fizettünk lakbért, fogjuk magunkat és elköltözünk, mindezt családi tőkeinjekcióval, és a hosteltulajdonos beleegyezésével. Meg kellett hát Satish bácsit győznünk. Ezek az érvek szóltak mellettünk:
° Már többször előfordult, hogy jócskán elmaradtunk a lakbérrel, aztán egy hét alatt mindent kifizettünk.
° Dolgozunk Satish-nek mint recepciós.
° Dolgozunk neki mint eBay-en bugyit árulós.
° Mi szervezzük a hostel Halloween partiját, és valószínűleg a későbbi karácsonyi vagy újévi bulit is.
° Újabban a hostel marketingjét is elkezdtük: szórólapok, hirdetések, később pedig a honlap felújítása volt tervbe véve.

Semmi oka nem volt, hogy ne bízzon bennünk.

Satish egy pénzhajhász szarházi. Ezzel mindenki egyetért, aki valaha találkozott vele. Mégis úgy gondoltuk, hogy észérvekkel és őszinteséggel emberi érzéseket válthatunk ki belőle. Mindent elmondtunk neki, igéreteket tettünk, és őzikeszemekkel igyekeztünk meggyőzni őt szavaink hitelességéről. Sajnos, abban a szent percben tudta meg, hogy egyáltalán tartozunk neki, nem is kevéssel, és hogy a Madár fedezte a hátunkat, mindent titokban tartott.

Satish mérges volt és csalódott. Végül belement a tervünkbe. Azt mondta, hiszi, ha látja, hogy bármit is visszafizetünk neki, de akár ki is sétálhatunk, nem tehet semmit, hiszen nincs szerződésünk vele. Mi meg csak hajtogattuk, hogy úgyis minden héten a hostelben leszünk helyettesíteni a Madárt, amivel részletekben törlesztünk, és persze, amint munkánk lesz, a maradékot maradéktalanul kifizetjük. Ebben maradtunk. Mi boldogok voltunk, Satish pedig mondhatni elégedett. Ez volt a szerda. Úgy volt, hogy hétfőn fogunk kiköltözni.

Csütörtök este helyettesítettük a Madárt a recepción, de kábé egy óra múlva berontott a Satish, hogy húzzunk ki az irodában, ezt az estét majd ő viszi. Kiderült, hogy az a baja, hogy mi csücsülünk az irodában, Madárnak elvileg szabad estéje van, ennek ellenére mégis a hostelben kolbászol. Szóval nincs is szabad estéje. (Satish hajlamos úgy tenni, mintha totál idióta lenne, de persze nagyon is tudja, amit mindenki bénamód titkol előle, hogy a Madár a házban lakó lengyel fickóval, Marcinnal randizik. Elvileg ez nekik valami tiltott gyümölcs. Madár nem randizhat, mert a Satish minden szabad percéről bizonylatot kér, főleg nem randizhat a Marcinnal, mert a Marcin ráadásul szintén Satishnek dolgozik, kész szappanopera... Szóval Satish ezért dobott ki végül minket. Madár fedezett minket a tartozásunkkal, mert barátok lettünk, mi meg szabad estéket adtunk neki, hogy a Satish előtt szintén titokban a második emeleti 6-os szobában andaloghasson kedvesével. Azt hiszem, a Satish nem nekünk szánta a dühöngő rohamot, mert igazából a Madárra volt mérges, mert annak ellenére, hogy a házban vagy 15 kamera figyel, ilyesmiket "mer megtenni". De ez csak az én verzióm. Mindegy. Közölte, hogy vagy kifizetjük az aznap esti tartózkodásunkat, vagy mehetünk ki az esőbe aludni. Mindezt este 9kor. És napi nem heti áron 40fontért kívánta. Másfél órás huza-vona után én közöltem, hogy akkor megyünk az esőbe, és mentünk is volna, de a hostelben lakó magyar kolónia nem hagyta. Összedobták nekünk a pénzt, mi pedig eltökéltük, hogy elkezdünk összecuccolni, és másnap lelépünk.

Hajnali fél 5ig bírtuk, aztán reggel fojtattuk. Délben jött a Madár, hogy megkérdezze, megyünk-e vagy maradunk, mert a Satish tudni akarja. Ha maradunk, tejeljük ezúttal 60 fontot, mert a péntek este drágább. Megmondtuk, hogy megyünk, csak még megennénk a romlandó kajánkat. Befejeztük a pakolást, a cuccaink 90%-át felvittük a magyarokhoz. Csak egy hátizsákot vittünk magunkkal, egy váltás ruhával, meg némi tisztálkodószerrel, keksszel, ilyesmivel. Úgy terveztük, hogy az üdvhadsereghez megyünk vagy a buddhistákhoz szunyálni. Ők majd befogadnak 3 napra, és adnak enni is.
Közben jött a Dave, az éjszakás manager (vele is jóban voltunk) és kérte, hogy írjunk alá egy papírt, amin le van írva, mennyi a tartozásunk. Kiszámoltuk, 370 font. Ez nem is akkora összeg, augusztusban 500 fonttal lógtunk nekik. Levonták a recepciózást, a bugyiárulást (kemény 30font 2 hónapi munkáért... nevetséges) és a szórólapozást. Aláírtuk a papírt, otthagytuk Lili útlevelét. Ekkor jött a telefon, hogy 45 percünk van elhagyni az épületet. Fasza. Még ki akartuk takarítani a szobánkat...

Végül 15:00kor Lili és Judy utcára került egy bögre kávéval a kezében és elkezdte tervezni, hogyan térjen át a hattyúzabáló életmódra. Szereztünk 10 fontot azzal, hogy visszaváltottuk a Bábeles belépőkártyáinkat. Elmentünk egy ifjúsági tanácsadóhoz, aki kiderítette, hogy nem lesz hol aludnunk éjszaka, mert Brightonban sehol nem szállásolnak el nőket, csak férfiakat. Se az üdvhadsereg, se a buddhisták, se a krisnások. A legközelebbi menedékhely Crawley, de ott viszont épp nincs hely éjszakára. Paff. Akkor jött a csajnak az a remek ötlete, hogy akkor felhívja az anti-freeze-t, akik majd ellátnak hálózsákkal. Mi akkor már szakadtunk a röhögéstől kínunkban, a nő nem is értette. Gondolom, ez valami kelet-európai szokás. A csaj tippeket is adott: Válasszunk egy kevésbé forgalmas helyet az alváshoz, és bújjunk össze a hideg ellen. Köszi. Ott ültünk este 6kor egy padon a Woolworth előtt és csak néztünk, mint a boci. Nem hittük volna, hogy tényleg az utcán alszunk. Akkor felhívtam Dave-et, az őrangyalunkat, de ezt már máskor mesélem el, mert rámzárják a mekit.