És most, mintha mi sem történt volna, folytatódjon a blogunk egy különleges bejegyzéssel. Egy olyan eseményről számolok most itt be, ami már régen történt. Persze nem nagyon régen, hiszen nem akarjuk (mi, írói többesben) megsérteni a bejegyzés tárgyának, okának, értelmének az érzéseit megsérteni. Szóval az esemény: 23 évvel ezelőtt, ezen jeles napon született meg legkedvencebb társam a mindennapokban. Nem, ezalatt most nem a Sophiana-ra gondolok, bár tény, hogy fiatalabb, tinédzser éveimben az is társam volt a minden-iskola-szünetekben.

Szóval 1986. augusztus 12-én megszületett Judyfikusz Mátészalkán. Találkozott ő mindenféle emberekkel ott, azon a messzi vidéken, olyan lánnyal, aki a kakit piszkálta a parkban és olyannal is, akinek a családi neve egyben az anyagi helyzetükről is beszélt (Pénzes?!). Szeretett rajzolni, írni és énekelni. Indult Natalie Oreiro hasonmás versenyen, Tilda akart lenni és Katalin bírónő is ítélt róla. Megírta a sváb történetét, No Mercyt és Haddawayt hallgatva autózott a Tiszára a családjával. Budapestre vetette a sors, ahol hamarosan Nightwish rajongó lett és ismerkedett a power metal vicces dalszövegeivel. Az iskolából kikerülve először a Corvin moziban, majd a Palace moziban szolgálta ki az embereket popcornnal. Viharos barátságok, miniben áttáncolt éjszakák és csíkmentes kukorica melegítők jelezték útját. Ekkor találkoztam vele. A Don Peppe pizzéria, a BanHoff, a budai rakpart, a pezsgős-pisilős esték, a Mamut parkolója, a kutyafuttató és a rottweilerek, a sajtszósz, a mesekeksz, az Átok 2. és a jobbkéz. RTLKlubbosan szólván, akkor még nem tudtam, hogy megismertem a legviccesebb, legéletteltelibb, legvadabb lányt, akit csak ismerhetek. Kirángatott Brightonba, ahol egy hostelben éltünk 8 hónapon át. Éltünk 4 fontból egy héten át, munkanélkül voltunk hónapokon át egy idegen országban. Az utcára kerültünk együtt majd családi segítséggel egy lakásba, azóta is itt meresztjük. Kihozattuk a kutyánkat, megszenvedtünk érte, nem csak mi, a családjaink is. Rászoktattam a Buffyra és a Battlestarra is valamint a bullterrierre, ami egy igazán felhagyhatatlan addikció. És ő azóta is ír, írja a Dórit, ami pofás ki regénnyé alakul lassan. Ő a legnagyobb szó és becenév teremtő, akit ismerek, ami Anyukám után nagy dolog. Hát így látom én Csiky (cheeky-cheeky-cheeky) Judyt, aki most épp háttal alszik nekem a fal felé fordulva, a bullterrierrel a hasánál. Ez az egész egy meglepetés része, ne szóljatok neki…. :)

Boldog 23-dik szülinapot Judy, örök és hűséges társam a munkautálatban, a döglésben, a rendetlenségben, a zabálásban, a tengerpartozásban, a filmbambulásban, a teniszben és minden másban, amit az élet elénk vet.