(Ha esetleg véletlenül valahol ékezetek nélkül kezdenék el írni, bocsássátok meg, mostanában többnyire csak a mekis mutáns gépen billentyűztem, ahol nem létezik é és á, az ű-ről nem is beszélve, amiről szerintem azt hiszik, hogy valami földönkívüli betű. De legalábbis német vagy lengyel.)
Tehát, amiről még egy szót se ejtettünk. A mekis meló. Gondolom sokan próbáltátok már, és azt is gondolom, hogy sokan a legeslegaljának tartják az elvállalható munkák sorában. Pedig igazság szerint, ha kasszán vagy, akkor semmiben nem különbözik a többi kiszolgálós melótól. Biztos utaltunk már rá korábban, hogy moziban dolgoztunk mindketten. Ez a bizonyos mozi a Palace Mamut volt, és bár a szerződésünk szerint filmszínházi asszisztensek voltunk, a valóságban (a mi esetünkben) ez a büfést takarta. Többek között mi láttuk el az anti-kulti-multiplexbe járó népsereget csörgős popcornnal (majdnem popocorn lett belőle…), szétkenhető szószos nachoval és szürcsölhető kólával. Persze filmszemle idején szigorúan az ásványvíz és a perec fogyott, a művészléleknek is megvannak a maga igényei… Lényeg a lényeg, ugyanúgy jelentkezett a kiszolgálás minden előnye és hátránya az ottani munkánkban is. Például Dorina és Barna láttán mindenki sírva-sikítva menekült üdítőt tölteni vagy 20 kilós kóla szirupot cserélni, hiszen Barna „nagylelkű” 20 forintos borravalóiért cserébe végig kellett hallgatni, ahogy Dorina vinnyogva és affektálva kinyögi, hogy „úúúúúgy szeretném a nácsóóót, hogy félig salsávaaaaal és félig sajt szósszaaaaal, azt úgy leheeeeet?!”. Persze hogy lehetett, hiszen három nappal előtte is úgy kérte és azelőtt 3 nappal is és azelőtt is, és mindig lehetett. Ettől függetlenül, amikor megkapta a fele-felés nacsóóóóóójáááát, akkor mindig „Jaj, olyan tündi-bündiiiii vagy, köszike cukika!!!!” Bllááááá! Persze a mozis melót szerettük, mindig tisztában voltunk a legújabb filmekkel (többnyire meg is néztük őket dolgozói mozizás keretében) és a vendégeink nagy százaléka is csak jó emlékeket hagyott bennünk (plána a sajt szószos pasi, aki egy félliteres pohárnyi sajtszószt kért és kb. 400 forintnyi borravalót hagyott. Nem semmi napi jövedelemkiegészítés volt, amikor egy-egy péntek-szombat este után 1500-2000 forint jattal tértünk haza, de még egy szimpla hétköznap is összejött 500 forint.).
Most itt vagyunk Angliában, és a popcornt felváltotta a sültkrumpli (meglepően hasonlóan kell egy patikukis zacskót megtölteni, mint egy közepes frencs frájz tasakot), a szószos nachót felváltotta a barbárkjúba mártogatott sajtburger, a szürcsölős kólát pedig a… szürcsölős kóla.
Igazság szerint csak az érintőképernyős kassza menürendszerét kellett nagynehezen elsajátítani (mint már korábban említettük, az angolkák imádnak rövidíteni. Ezt itt is bizonyosságot nyert: D S+E Muff…. ez lenne a dupla kolbászos tojásos muffin, azaz zsemle. Aki a rövidítés alapján valami szaftosra gondolt, az egyrészt tévedett, másrészt…), onnantól kezdve már sínen van az ember. Persze a vendégek (az ember angol nyelvismeretétől függően) tesznek róla, hogy ne legyen csak szimplán nehéz dolga a kezdő mekis kasszásnak. Merthogy az uborkának (az itt valamiért nem használt cucumber szó mellett) kb. 5 megnevezését használják az emberek, lásd: pickle, dill, gurkin, relish, green stuff stb. Valamint a Big Mac menü néha McDonalds burger menü vagy éppen Big Mac Cheeseburger vagy Big MacChicken menü. Brighton ezenkívül valódi nemzetek olvasztótégelye, a francia vendéget felismerni messziről (de legalább hallótávolságból) arról, hogy félig angolul félig franciául rendel. A kelet-európai mindig menüt mond meal helyett és a burger nála valóban burger, nem börgör. Az amerikai pedig képes úgy kiejteni a coke-ot, hogy az teljesen milk-nek hangozzon.
Persze nem csak nemzetiség szerint lehet remek mód bekategorizálni a vendégeket, a meki közönsége pont úgy működik, mint azok az egyszerű internetes kiszolgálós játékok, ahol minden vendégtípusnak megvannak a maga rigolyái (ha valaki játszott már ilyennel, akkor úgyis tudja, aki meg nem, annak ajánlom a Burger Shop, a Diner Dash és a Cake Mania nevű játékokat, azok után pontosan tudni fogja, hogy mire gondolok). Mindenek előtt ott vannak a tinik. Nehéz népség, általában háttal a pultnak rendelnek, soha nem köszönnek, soha nem mosolyognak és a fél világot körbe ugrálhatod féllábon a kedvükért, akkor sem fognak egy „thanks”-t vagy egy „cheers”-t odalökni neked. Előszeretettel ringatják magukat abba a hitbe, hogy a kiszolgáló egy robot, vagy inkább egy automata, amibe ő pénzt dobott. Meggyőződésük, hogy nekik jár az ingyen krumpli, csak azért, mert kérnek és ha szegény kasszás nem ért meg valamit elsőre a rágó mellett kibökött nyögésből (ami a rendelés lenne), akkor biztosan értelmi sérült. Ha valamivel megsértik az érzéseiket, akkor akkora kupit hagynak az asztalon, amire 30 másik kisiskolás se lenne képes és a kupi bizonyosan tartalmazni fog némi az asztalon szétkent ketchupot is.
Aztán gyakori vendégek a munkás emberek, velük könnyű a kasszás dolga, általában egy vagy két duplasajtburgerrel és némi krumplival megúszható a rendelésük, csak a gyorsasággal kell vigyázni, mert általában nem túl türelmesek. Hasonló az üzletember típusa is, menüt csak kávéval vagy ásványvízzel, csakis friss krumplit és lehetőleg tempósan, mert az idő pénz. Az anyukák kommandója már keményebb dió, megesik, hogy 4-5 happy meal-t is rendelnek és ha a fish finger-es (MENNYIRE morbid: halujjak?!?!?) 4-5 percig tart, akkor képesek válltig állítani, hogy a csemetéjük bizony éhenhal, mintha még soha nem hallottak volna – hadd legyek közhelyes – Afrikáról. De valójában a családi látogatások a legneccesebbek, ilyenkor könnyen belefuthat a gyanútlan kasszás egy 25-30-35 fontos rendelésbe. Judynak volt szerencséje egy 50 fontoshoz is. Csak képzeljétek el, mi egy egész napos munkánkkal keresünk meg jelenleg kb. 30-40 fontot. Ezek a családok pedig elköltenek ugyanennyit egy jobb esetben 20 percig tartó ebédre, ami után 2 órával újra éhesek lesznek. És tömik a totyogós gyerekbe a sajtburgert, valamint a 10 éves, már elhízott kölyökbe a nagy Big Mac menüt. Lelkük rajta.
A meki erősen hierarchikus felépítésű, igazi kis hangyavár. A brighton környéki éttermek (szám szerint 5) legnagyobb főhangyája Ismet Turen, akinek van néhány „jobb keze” (pl. van egy általános manager, aki mind az öt étteremért felelős). Utánuk jönnek az egyes éttermek főmanagerei, alattuk a műszakvezető managerek, alattuk a mindennapos tréningért felelős dolgozók és az étkezőben dolgozó hostessek és alattuk vagyunk mi, átlag crew memberek, akiknek gyakorlatilag egyszerre kell érteniük a grillhez, a csirke oldalhoz, a hostesskedéshez, a rendelés felvételhez és összeállításhoz valamint a sültkrumplin való dolgozáshoz is.
Még egészen blogunk kezdetén írtam az angol gasztronómia titkairól első itteni állásom (másod séf egy bár konyhájában) során szerzett tapasztalatok alapján, hát itt ismét újakra tettem szert. Csak a szabad infó szolgáltatás kedvéért: a halas burger a mekiben nem hal, hanem nagy valószínűséggel csirke csőr- és lábdara. A csirkés szendvicsben nem majonéz van, hanem szendvics szósz, ami sokkal, de SOKKAL hízlalóbb és íztelenebb. A Big Mac husi (ami a szimpla hamburgerben és a sajtburgerben is van) mindössze 42 másodpercet tölt a grillen, a vastagabb Quaterpounder husi 114 másodpercet. Minden fagyasztva érkezik, még a fánk, a muffin, a saláta, a hagyma, az uborka és az összes zsemle is. Az előírt jég mennyiség a pohár minimum feléig ér. Az almás pitét, a Smarties-os McFlurryt, a Fanta Narancsot és a sour cream and chive öntetet (ami gyakorlatilag tejföl némi póréhagymával) nem fogyaszthatják vegetáriánusok, ahogy a spicy VEGGIE bagett szerű sendvicset sem, ami azért elég ledöbbentő és meglepő. Csak persze soha senki nem olvassa el az alátétek hátoldalán található tájékoztatót…
Végül álljon itt egy trükk arra nézve, hogy hogyan ehetitek a lehető legtöbbet egy McDonalds’-ban egy étkezés áráért, legalábbis itt Angliában. Mivel az itteni üzletpolitika gyakorlatilag minden körülmények között a vendégnek ad igazat, ezt könnyű kihasználni. A legtöbb esetben bejön, ha bejöttök egy régebbi blokkal és azt mondjátok, hogy a managerrel akartok beszélni. Előcammog egy fehér inges fazon, akinek előadjátok, hogy ti bizony itt rendeltetek múltkor elvitelre kaját, de hideg volt a cucc és betelefonáltatok, hogy adjanak valamiféle kárpótlást és ekkor nektek ingyen kaja volt beígérve. Na most két lehetőség van innen: egyik, rosszabbik verzió, hogy a manager elővesz egy füzetet, amibe bele vannak vezetve ezek a panaszos telefonhívások, és mivel nem lesztek benne, ezért valószínűleg buktátok az ingyen kaját. A jobbik, gyakoribb verzió, hogy a blokkot lebegtetve a manager orra előtt arra juttok, hogy a manager fogja a blokkot és megkér egy kishangya dolgozót, hogy állítsa össze nektek a blokkon található kaját csupa friss cuccal.
A másik technika ennél is egyszerűbb. Vesztek egy menüt magatoknak, leültök, esztek, majd amikor már jócskán a szendvics felénél jártok, visszamentek a pulthoz, egy kasszáshoz, a félig már eltűntetett szendviccsel, hogy ez bizony hideg, kértek egy másikat. Ez mindig működik, kötelességünk boldoggá tenni a vendéget, szóval minden ilyen esetben elvesszük a hidegnek ítélt szendót, megy a selejt kukába és a vendég már távozik is boldog vigyorral és az új burgerrel. Persze a merészebbje ilyenkor még visszamehet azzal, hogy amíg az új burgerre várt, kihűlt a krumplija, úgyhogy abból is kér egy teljes új adagot. Ezzel a módszerrel másfél adag krumplit és másfél burgert ehettek egy menü áráért. Lelketek rajta… J
Csak lehetőleg ne velünk süssétek el, ha már Brightonban illetve Newhavenben jártok.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Noverke 2009.03.01. 08:35:45
feenyhozoo andorid 2009.03.01. 18:28:50
Aragornka 2011.07.18. 11:07:45