A pár nappal (héttel?!) ezelőtti kis kedvcsinálóból már kiderült, természetesen a kutya kihozatal sem sikerült úgy, ahogy el volt tervezve… De végülis miért is sikerült volna, hiszen mi lenne ezzel a bloggal, ha velünk nem történnének mindig ilyen kalandos/katasztrófális/izgalmas/siralmas dolgok?! Miről tudnánk írni rendszeresen (oké, tudjuk, most sem írunk rendszeresen, de ez most más kérdés), ha folyamatosan lenne pénzünk, soha nem kerülnénk utcára, mindig lenne munkánk és soha nem lennénk betegek?!
Szóval a történet megértéséhez szükséges mellékinformációk: december 18-ára vártuk Judy anyukáját, tesóját és kutyánkat. Egy Szabolcs nevű fiatalember hozta őket autóval, aki mellékállásként űzi a fuvarozást Anglia és Magyarország között. A kutyának a határátlépés előtti 24-48 órában szüksége volt még egy kullancs elleni kezelésre és egy féreghajtásra is, ezt édesapám a fóti állatorvosunknál intézte 17-én reggel.
A történet maga pedig ott kezdődik, hogy 18-án este elmentünk Tescozni, lévén rettentően izgultunk, hogy a kutya papírjaival minden rendben legyen (hülye angoloknak annyi kikötése van, de erről már olvashattatok korábban is itt), gondoltuk egy kis vendégváró vásárlás majd elűzi a sztresszes (sztrasszos sztreccs strucc cucc) pillanatokat. Jól meg is pakoltuk a kosarunkat, persze főleg Vájú termékekkel, de azért jóval színesebben, mint az elmúlt jópár hónapban megtettük. Épp valami igazi angol barna sört kutattunk Judy öccsének, valamint a Martini leértékelést szemléltük („nézd, három fonttal kevesebb, mint általában! Szabad?!”), amikor megszólalt a telefonom. Tudtuk, hogy ez nem jelenthet jót, mivel sejtettük, hogy akkor lehetnek körülbelül a kompnál. A telefonba Judy öccse szólt bele, hogy nem engedik át őket a határon, valami gond van a kutya útlevelével.
Na most először azt hittem, hogy viccel… Az elmúlt hetekben, mióta biztos volt, hogy jönnek, Gabika gyakran szerette rám hozni a frászt azzal MSN-en, hogy közölte, hogy bocsi, még se jönnek. Aztán szembesülni kellett vele, hogy nem viccelt, ott ragadtak Calaisban. Első kétségbeesésünkben fogtuk magunkat és kivonultunk a Tescoból, jól megpakolt kosarunkat a placc közepén hagyva. Aztán úgy egy órás telefon banzáj kezdődött, beszéltünk apámmal, Judy tesójával, a Szabolccsal, nővéremmel. Szabolcsnak (aki a calais-i társaságból egyedül beszél angolul) indulnia kellett az utolsó komppal, hiszen várták Angliában az utasai. Judy anyukája nem akarta Gabikát a semmi közepén Franciaországban hagyni egyedül a kutyával. Úgyhogy már olyan mondat is elhangzott, hogy induljunk el Calais-ba, ők kikötik a kutyát, de valami olyan helyre, ahol majd megtaláljuk……………..
Sajnos Brightonból Calais-ba így is úgy is egész napos volt az út, hiába szálltam fel mindenből arra, ami a leghamarabb jött. Este 9 felé léptem francia betonra, és megtörtént az első találkozás is Liza kutyával 8 hónap után. Az öröm kitörő volt mindkettőnk részéről… :)
De az elsődleges prioritás az volt, hogy Gabikát biztonságba, melegbe, kajába, zuhanyba, kádba, Brightonba juttassam, úgyhogy vettem is neki egy kompjegyet a legelső kompra Doverbe és felraktam rá. És ez az a pont, ahol kettéválik a sztori egy kis időre:
Gabika szerencsésen átjutott Doverbe, de addigra már rég elment az utolsó vonat Brighton felé. Judy telefonon beszélt a vonatos jegypénztárossal, hogy írjon egy levelet a reggeli nyitós pénztárosnak, hogy annak a szegény összefagyott, kialvatlan fiúnak milyen jegyet kell adni és melyik vonatra kell felrakni. Úgyhogy végül Gabika 20-án reggel fél 9 felé érkezett meg Brightonba. Ezúton is ezer és millió hála neki, amiért nem rakta ki, hagyta el a kutyát valahol Calaisban, és hogy nem hagyta megfagyni és éhenhalni sem. Gabika volt a nap hőse, az biztos!!!
Mindenesetre becsekkoltunk, Liza kapott egy kis ennit, aztán gyorsan álomba merültünk. Másnap reggel elindultunk, hogy visszamegyünk ahhoz az állatorvoshoz, akinél még 18-án Szabolccsal voltak a kutyával, aki megpróbált megoldást találni az útlevél problémára. Meg is kérdeztem a hotel recepciójánál a főnökasszonyt, hogy hogyan lehet taxit hívni. Azt mondta hív ő nekem, miért, hova akarok menni. Elmondtam neki a szituációt a kutyával, megmutattam az állatorvos címét és elmagyaráztam az útlevél problémát. A csajszi fogta magát, felhívott egy állatorvost, időpontot kért nekünk és utána részletesen elmagyarázta, hogy merre kell mennem, hogy odaérjek. Ez volt az első pont, ahol arra kellett gondolnom, hogy a franciák jobbak, mint az angolok… Oké, nem jobbak, de nagy általánosságban rendesebbek – pusztán emberségből – másokkal. Szóval elindultunk Calaisban, felváltottam a maradék fontomat (kb. 100 fontot vettem ki Doverben, abból maradt 60, plussz felvettem 100 eurót, de az már mind elment a szállásra és Gabika kompjegyére), vettünk telefonkártyát (7.50 euró – mert a francia telefonfülkék nagy többsége nem érmével működik, hanem kártyával), felhívtuk végre Judyt (aki szegény már majdnem egy napja nem hallott semmit felőlem), ettünk egy parkban (megosztozkodtunk a kenyér-pepperami felhozatalon). Végül, mivel rettentő korán megtaláltam az állatorvost (jók voltak a hoteles csaj instrukciói), délben úgy döntöttem, hogy megkérdezem, ugyan, bemehetnénk-e most, két órával az időpontunk előtt. Természetesen igent mondtak, állatorvos csajszi meglátta az útlevélben a matricát a kullancs kezelésnél és rögtön rázta a fejét (kedves angliázók, akik kisállattal terveznek jönni: Stronghold nevű kullancs elleni kezelés TILOS, ne engedjétek, hogy az állatdokitok ilyet adjon a kedvenceteknek). Megcsinálta neki a helyes kezelést, beadta neki a féreghajtót (mert azt is meg kellett ismételni) és még a visszahajlott farkaskörmét (ami belefúródott a húsába a kutyának, köszönjük Feketéék – akiknél panziózott a kutya) is lecsippantotta egy fél pillanat alatt. Az egész 5 perc se volt, megkértem kétszer is, hogy nézze át az útlevelet, hogy minden stimmeljen, végül fizettem 40 eurót az egészért (a másik állatorvos 80-at akart kérni tudtommal). Maradt kb. 5 euróm.
Visszamentünk a hotelbe, én kiolvastam a 23 és háromnegyed éves Adrian Mole naplóját, snookert néztem és az angol verzióját annak a rettentően elmés műsornak, ahol mindenféle hírességek táncolnak. Nálunk is ment (lövésem sincs már a címéről), csak itt nagyobb sikere van, butulásnak jó volt Franciaországban töltött időmre. Este lementünk sétálni, és megálltunk egy útmenti sültkrumplizónál, elvégre Frencsből ered a frencs frájz. Kértem egy kis adagot, gondoltam valóban picike lesz, de vacsinak megteszi. Na most a kis adag az kb. 5 jól megtermett, elképzelhetően génkezelet krumplinak megfelelő sült burgonya volt, nem mondom, jól laktunk vele aznap este. :)
Éjjel végül nagy volt a csábítás, hogy megnézzem a V mint Vérbosszút a BBC-n (Remember, remember, the 5th of November), végül inkább aludtunk.
Judy elmondása szerint másnap, 21-én este 8 óra felé számíthattam a Szabolcsra, hogy felvegyen a hotel előtt. Mivel a hotelből egykor legkésőbb ki kellett csekkolnom, ezért előttem volt 7 óra a világ egyik leguncsibb városában. Úgy értem Calais tipikus köztes város, még nem vagy Angliában, de már nem érzed Franciaország varázsát sem. Elmentem a komphoz és lecsekkoltattam a hivatalaos szervekkel a kutya útlevelet, hogy semmiképp ne legyen problémánk este a határnál. De ezután már csak sétáltunk fel-alá cél nélkül, végül lecsücsültünk egy parkban, gondolván, majd ott kiolvasom a Pop, csajok, satöbbit, míg várnom kell. Természetesen megtalált magának egy perverz park monszter. Odajött, hogy jól vagyok-e, ezt kb. megkérdezte 10-szer, majd arról beszélt, hogy milyen szép vagyok és hogy ő mennyire szeret engem (Jú bjutiful! Veri gud sép! Áj láv jú, rillí!). Aztán elkezdte találgatni a nevem (Marion? Julia? Maria? Rosa?). Egy darabig lökte a sódert, egy darabig reménykedtem, hogy lelép ha nem válaszolok, nem nézek rá, ilyesmi… Végül nem lépett le, úgyhogy leléptem én. Csak tudnám, hogy a kutya, jó szokásához híven, miért nem üldözte el a fenébe ezt a nyomorult pasit?!
Mindenestre inkább visszamentünk a városközpontba, vettünk egy másik „kis” adag sült rumlit, megeszegettük kettecskén egy padon ülve. Végül, nem tudván mit kezdeni magunkkal, visszamentünk a hotelbe, ahol ismét a főnökasszony volt szolgálatban. Megkérdezte, hogy minden rendben-e, elmondtam neki, hogy már kicsekkoltam, de nincs hova mennem, amíg meg nem jön az autóm a kompra. Megengedte, hogy a hotel várótermében töltsem a fennmaradó időt, nagyon rendes volt… Este hét óra felé ittam egy kávét a hotelben (elköltve az utolsó eurómat is) és kibattyogtam a hotel elé a kutyával őrülten várva már a pillanatot, amikor végre újra angolhonba érhetek. Aztán teltek-múltak a percek, kezdtem kétségbeesni. Már este kilenc is elmúlt, bementem a hotelbe, megkértem a portást, hogy hadd telefonáljak, de nem engedte meg (egyetlen rossz tapasztalatom a 3 nap alatt franciával, plusz a park monszter). Kint a hotel előtt elkezdtem makogni egy pasinak, de szerencsére kiderült, hogy tud angolul, szóval elmondtam neki az egész szituációt és mégkértem, hogy adjon eurót nekem, és én adok neki fontot (mert apróban még volt kb. 8 fontom). A kezembe nyomott egy két euróst és azt mondta, hogy nem kéri a fontomat. Rendes.
Mindenesetre felhívtam a Szabolcsot és kiderült, hogy ő azt mondta a Judynak, hogy 8 és 10 között fog Calais-ba érni, de igazság szerint valószínűleg már csak fél 11-re ér a hotelhez. Eléggé kétségbeestem, de azért kitartottam, olvastam a könyvem és próbáltam regulázni a kutyust. Fél 11-kor meg is érkezett a Szabolcs és már mentünk a komphoz. Az útlevéllel rendben volt minden és a Szabolcs még azt is kibulizta, hogy ne kelljen újra jegyet fizetni a kutyának, elvégre két nappal azelőttről volt felhasználatlan jegye.
Mindegy, újabb élettapasztalat a gyűjteménybe: a calais-i sültkrumplizóknál érdemes kis adagot venni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
ckai/poke and destroy · http://www.nyariviola.blogspot.com 2009.01.07. 09:30:58
joco78 · http://tavolazsiatol.blog.hu 2009.01.07. 13:38:39
Csillinger 2009.01.13. 20:43:21
Egyebkent a szituaciok nagyon ismerosnek tunnek... :)
Sok hasznos dolgot tudtam meg innen es az a jo az egeszben, hogy nem egy szaraz anyagon kell atragnom magam oldalakon keresztul, hanem elvezhetem az edes-fanyaru irasaitokat.
Mar 7 honapja elek ebben az orszagban es egyre surgetobbnek erzem, hogy hon szeretett kis kedvencemet magam utan menekitsem, ugyan is marhara hianyzik!!!!
Azt tudtam, hogy szo van valami karantenrol, de pontosan meg most sincs fogalmam rola. Az interneten valo kutakodasom kozepette akadtam ra ujfent a blog-otokra es azon belul is Viziszornyre.
A datum alapjan rajohettem, hogy ti valoszinuleg mar tul vagytok minden megprobaltatason- mar ami a kutyust illeti- es boldogan eldegeltekharmasban. (utolag az irast is megtalaltam az utazasrol...)
Sajna nem volt lehetosegem minden irasotokat elolvasni, plane mindent megtalalni ami a kutyarol szol.
Azt az egyet aruljatok mar el nekem, hogy vegul is hogy oldottatok meg, hogy ne kelljen "karantenozni".
Koszonom a segitseget. Tovabbra se hagyjatok abba az irogatast, mert nagyon udito erzes olvasni.
Egyebkent nagyon jok lettek a Haloween "maszkok". :D
jude_law 2009.01.15. 19:50:39
Mindig tok meg kell lepodni, hogy az emberek olvasnak minket... azon meg, hogy meg tetszik is nekik...
Na szoval, a karanten dolgot mi sem tudtuk am kikerulni, nyolc honapot vartunk a kutyankra. Az utolso ket honapot a sajat hibankbol, ugyanis utcara kerultunk, es a "mit eszunk ma? Piritoskenyeret? Ja, arra sincs penz" toltotte ki a gondolatainkat. Mi most mar rendben vagyunk, tul az egesz hercehurcan, szoval, ha akarod, megoszthatjuk veled a tapasztalatokat. Csak majd irj egy e-mailt a privat vonalamra, kerlek:
jude_law@freemail.hu
Udv: Judy
Ahmet · http://www.tinylittlebigthing.blog.hu 2009.01.21. 13:05:45
DarthRosenberg 2009.01.23. 21:10:54
Mi az pontosan, amit nem értesz? Talán kimagyarázhatjuk a bizonyítványunkat... :)
Egyébként meg az angliázás célja egy biztos(abb) angol nyelvtudás megszerzése és ha jól mennek a dolgok, akkor egy kis "feles" pénzösszeg összegyűjtése.
LiLi
Ahmet · http://www.tinylittlebigthing.blog.hu 2009.01.23. 22:17:30
De ahogy olvasgatlak titeket, az utóbbi miatt egy kicsit aggódok. Azért sok sikert kívánok hozzá, innen Devonból.
A nick már létezik, válassz másikat! 2009.02.04. 18:11:18
Mi úgy hoztuk ki az elöltöltős fosógépet, hogy ember nem látta. Calaisban a franciák megnézték az útlevelét, de az angolok magas ívben érdektelenek voltak. Még az autót sem állították meg. Szóval ez az érem másik oldala.
Noverke 2009.02.07. 08:30:29
Vagy már ki se tudtok jönni a lakásból...
Lizának van ruhácskája vagy már edződött a zord időjáráshoz?