Tegnap megnéztük egy újabb brighton-i hírességet. Olyan ez, mint elmenni a Brighton Pier-re vagy meglesni a Royal Pavilion-t. Szóval ellátogattunk a Brighton Pride-ra, Nagy-Britannia és talán Európa legnagyobb melegfelvonulására. Az egész fesztivál június 26-én kezdődött, az ilyenkor szokásos bulik, konferenciák és filmvetítések keretében, és a tegnapi parádéban és Preston Park béli buliban csúcsosodott ki. A tematika idén a Pride around the world címet viselte, és a látották alapján valóban: indiaiak, litvánok, oroszok, lengyelek, ázsiaiak, afrikaiak, mindenki részt vett az eseményen. Ezért úgy gondoltuk, hogy mi sem maradhatunk ki, pláne az elmúlt hónap otthoni Pride hétvége híreit hallva.

Jómagam fél 1-ig dolgoztam, de a legkülönfélébb népek már 9 óta gyülekeztek a Churchill Square-en. Láttam heteroszexuális párokat gyerekekkel és szivárvány színű zászlóval, láttam punk lányokat és egy hapsit "Some people are gay. Get over it." (Néhány ember meleg. Tedd túl magad rajta.) feliratú polóban. Ezutóbbi nagyon tetszett. Judy elém jött, de még ettünk és bementünk a plázába, hogy lecserélhessem a cipőmet, ugyanis a munkacipőm talpán egy hatalmas lyuk tátong, amiben nagyon kellemes sétálni, pláne esőben. Egyébként a buli valamivel 11 után ért a Churchill Square melletti North Street-re, jó hangosan hallottam a kioszkból Madonna-t. Néhány kollégám még ki is rohant a boltból, hogy megleshesse az eseményeket. Mire Judyval elindultunk (valamikor két óra körül), addigra a buli hangjai már messzire jártak előttünk. Ettől függetlenül a tömeg még mindig hömpölygött az utcákon, ezért, bár még soha nem jártunk a Preston Park-ban, pontosan tudtuk, hogy merre kell mennünk. El sem lehetett téveszteni, teljesen rábízhattuk magunkat az áramló népek helyismeretére. Előzetesen egyébként azt olvastuk, hogy 150.000 embert várnak az eseményre, na a mai újságban, utólagosan már 300.000 résztvevőről volt szó.

A legtöbb étterem és kocsma már egy-két napja kirakott egy szivárvány zászlót a homlokzatra, tegnap azonban már a legszimplább török kebabozó, olajos pizzázó, burgerező kajálda is kitette a jelképet. Sőt, még a középületek sem maradtak ki a szimpatizálásból:

Persze az volt a legfurcsább, de kellemes látvány, hogy sehol senki nem tüntetett semmi ellen. Néhány néni például kemping székkel, némi enni- és innivalóval felszerelkezve ült az út szélén és mosolyogva integetett az elhaladóknak. Láttunk rózsaszín katonai terep egyenruhás férfiakat, láttunk tündérkének és angyalkának öltözötteket, és néhány igazán extravagáns leányzót is. A legtöbb járókelő, aki esetleg nem a Preston Park felé tartott (bár ilyen vajmi kevés akadt tegnap), az is meg-megállt ezek mellett a jókedvű figurák mellett és megkérte őket egy-egy fotó elkészítésére, ők pedig szíves-örömest álltak modellt. Üdvözlet és emlék Brightonból.

A legtöbb lakás ablakából sem hiányzott a szivárvány, a másik népszerű zászló pedig a rózsaszín Union Jack volt. Egy-egy lakás teraszán kisebb magán buli volt kibontakozóban, kis gangokról integettek le a sétálókra.

Persze a felkészületlenül elindulók is vásárolhattak még kellékeket, az utcai árusok kb. 20 méterenként kínálták zászlókból, sípokból, dudákból, kitűzőkből, parókákból és kalapokból álló portékájukat. Aztán hosszú séta után megérkeztünk a Preston Park elejére, ahol már rengetegen ültek a tökéletesen zöld gyepen. Sok-sok kutyás, gyerekes családot láttunk, mind az apa-anya, apa-apa és anya-anya felállásban. Mi is leültünk elszívni egy cigit, mivel az egész annyira izgalmas és hatalmas volt, hogy hirtelen fel sem tudtuk fogni. Közben elhaladt mellettünk néhány kalóznak öltözött alak, aztán néhány hawaii "ruhás" (lenge virágfűzéreket ruhának hívni... ezért az idézőjel) lány, aztán pár skótszoknyás, táncoló pasi is. Miután rászántuk magunkat a keveredésre, és úgy döntöttünk, hogy belevágunk a park főrészébe, ahova a tömeg valódi részét sejtettük lenni, szinte rögtön elállt a lélegzetünk. A park bejárata is tömve volt, de ami azután várt minket, az minden elképzelésünket felülmúlta. Rögtön a park elején a rendőrség bódéja állt, akik a vonulást magát mindössze 8-10 motorbiciklivel biztosították. Nem volt miért jobban biztosítani. A rendőrség bódéján a következő felirat: Sussex police supports Pride.

Olvastuk azt is előre, hogy lesznek vásári játékok. Ugye ez Magyarországon a majálisokon felbukkanó Break Dance-et esetleg egy lánchintát és egy pici gyerekeknek szóló körhintát jelent. Na itt aztán felvonultatták a modern szívmegállító gépek teljes armadáját. Elég nagy adrenalin zabáló vagyok, de itt egy nem volt (oké, leszámítva a 30 másodpercet igénybe vevő Szellemvasútat, ami a szellemes Roller Ghoster nevet viselte), amire szíves örömest felültem volna.

Miután ámultunk és bámultunk, valamint megismerkedtünk a 300.000 ember valós, fizikai mivoltával, tovább oldalaztunk a tömött füvön piknikezők és az egy-egy helyben megálló 10-15 fős csoportok között. Olyan volt az egész, mintha a Diák Sziget teljes heti közönségét besűrítették volna egy sokkal kisebb területre, mondjuk kb. a margitszigeti nagyrét területére. Több bár és büfé mellett haladtunk el, mire elértünk egy nagy sátorig, ahonnan hangos zene szűrődött ki. Már kívülről is ledöbbentő volt. Körülbelül délután négy óra volt, odabent pedig a világ legnagyobb partija tombolt. Félmeztelen emberek ropták feltett kezekkel a zenére a legfelszabadultabb táncot, amit valaha láttam. Annyian voltak bent, hogy azt leírni is nehéz. Kicsi, nagy, sovány, kövér, indiai, fekete, nő, férfi, nem számított, mindenki táncolt, önfeledten, felszabadultan, boldogan. A szivárvány nevében. Mi nyuszik voltunk és nem táncoltunk, de jövőre, mivel már tudni fogjuk, hogy mire számítsunk, táskák nélkül megyünk, mert itt bulizni kell. Csak vigyorogni tudtunk teli szájból, mert az egész annyira távol volt attól, amit mi Pride-ként ismertünk, hallottunk, olvastunk, tudtunk, hogy letaglózva, egy helyben állva mosolyogtunk csak. Jó érzés volt látni, hogy itt ez így működik.

Később, még mindig az elképedéstől zsibbadtan továbbálltunk, gondoltuk felfedezzük az egész terepet. Találtunk egy női sátort, ahol egy erősen country stílussal beütött leányzó énekelt egy 90%-ban nőkből álló közönségnek. A felkonferálást pedig jelnyelven is tolmácsolták. Abból a sátorból hamar kifordultunk, mert a zene igazán nem nyerte el a tetszésünket. Szembe találtuk magunkat két pantomimesnek beöltözött figurával, mögöttük pedig pár aktivista "Love is a human right" feliratű polóban. Na igen, ez nagyon igaz.

Pár méterrel odébb betereltek minket egy sátorba, ahol mindenféle segédeszközöket lehetett megtekinteni. Hogy őszinte legyek - pláne a segítőkész, remek üzleti érzékkel megáldott és igazi szakértőnek tűnő leányzó termék bemutatója után - eléggé el voltam képedve egy-két dolgon... :) Egyébként rengeteg bódé volt mindenfelé, mindent megpróbáltak eladni, amire valamilyen módon rá lehetett húzni a szivárványszínt, mint stílust és életérzést. Még kutyaruhácskát is láttunk, a szokásos felvarró, kitűző, hűtőmágnes, csuklópánt, sál, kesztyű stb. típusú tárgyak mellett. Sok-sok szervezet és alapítvány képviseltette magát egy-két asztallal és halomnyi prospektussal és katalógussal. Egy munkáspárti bácsi (ne feledjétek, az itteni munkáspárt, az nem az otthoni munkáspárt!!!) adott nekünk nyalókát és megígértette velünk, hogy soha nem szavazzunk a Tory-kra (nem mintha valaha lehetne olyan agybajom, hogy a torykra szavazzak, de ezt már Bridget Jones is megmondta), mondatam neki, hogy Magyarországból jöttünk, úgyhogy nem is nagyon szavazhatunk. Erre csak mosolygott és azt mondta, hogy maradjunk is, mert jobb nekünk itt... :) Egy másik bódénál kaptunk egy-egy zacskót igazolványtartóval, jegyzettömbbel, két fajta kulcstartóval és néhány prospektussal és kérdőívvel.

Újfent pár méterrel odébb egy sátorban néhány férfi és nő country stílusú (Judy szerint kávboj) táncot járt, nyílván egy meleg táncház képviseletében. Ez a kisebb körű parti akkor hágott még magasabb fokra, amikor a Backstreet Boys Backstreet's back című számára ropták a jól szervezett együtt táncolást.

Szumma szummárum, az egésznek volt egy nagy Woodstock hangulata, mindenfelé boldog párok, (nem csak homoszexuális párok), elszánt aktivisták, rohangáló kutyuskák, vidáman játszó gyerekek. Sehol kordon, sehol idegességtől remegő, vörös fejű emberek, nem repültek kövek, könnygáz se füstölt és vízágyúk sem locsoltak senkit. Összeségében nagyon jó élmény volt látni, hogy így is lehet. Megfáradtan tértünk haza, 100%-ig megérte kimenni, mert ekkora bulit még itt is csak évente egyszer rendeznek. Zárszóként megmutatom nektek a 300.000 emberből álló tömeg egy csekélyke szeletét, mert sajnos az egészhez egy sokkal nagyobb látóterű kamera kellett volna. Vagy egy helikopter.

Ha ennél is több képre vagytok kíváncsiak, akkor nézzétek meg a profik által készítetteket: http://m6live.theargus.co.uk/photos/galleries/argusphotos2008/ride2008/